Az Allium család tagja, latin neve Allium Sativum. Penetráns szaga, íze és gyógyereje egyaránt az alliin tartalmának tulajdonítható, amit először 1920-ban izoláltak a növényből a svájci Sandoz Gyógyszertár kutatói. Bár az alliinnek önmagában nincs gyógyhatása, amikor a fokhagymát megrágjuk, apróra zúzzuk vagy összetörjük, az alliin érintkezésbe kerül a fokhagyma egyik enzimével, az allinázzal, amiből egy másik vegyület, az allicin keletkezik. Ez már egy hatásos antibiotikum. Bár a huszadik századig nem tudták pontosan, mi magyarázza a fokhagyma gyógyerejét, a "bűzlő rózsát" már Hippokrátész kora óta alkalmazzák a gyógyászatban; levét az oroszok az első világháborúban sikeresen használták fertőzött sebek kezelésére. A második világháborúban már létezett antibiotikum, de amikor az oroszoknak kifogyott a penicillinkészletük, a Vörös Hadsereg orvosai ismét a fokhagymához folyamodtak, aminek hatására esküdtek - innen az "orosz penicillin" elnevezés.Ne feledjük, hogy az antibiotikum csak XX. századi vívmány, Alexander Fleming 1928-ban találta fel a penicillint, addig viszont fokhagymával kísérelték meg számos súlyos betegség gyógyítását. Kutatók szerint egy közepes méretű gerezd százezer penicillin egység baktériumölő hatásával egyenértékű. Fertőzés típusától függően hatszázezer-1,2 millió szájon át szedhető penicillin egységet szoktak felírni, ami 6-12 fokhagyma gerezd ekvivalense. Mindazonáltal gyógyszerként való használatát ajánlott előbb orvossal megbeszélni, mert nagy mennyiségben gondot jelenthet azoknak, akiknek véralvadásos problémái vannak, illetve vannak olyanok is, akiknek szervezete egyszerűen nem tolerálja a növényt (bőrkiütés, fejfájás, gyomorpanasz léphet fel).